1985.07.01-én Balassagyarmaton születtem, már egész kis korom óta érdekelt a zene.

Zenét hallgatni nagyon szerettem, mindig az aktuális zenéket hallgattam, aztán fel is vettem a rádióból kazettára, később össze is kevertem a kazettákon lévő hanganyagot két deck-kel. Az első „diszkós” élményem az volt, amikor egy helyi klubba a 90-es évek végén elmentünk a haverokkal és ott hallottam a házigazda dj-t zenélni. Akkor úgy éreztem ezt nekem kell csinálni, mert nagyon tetszett.

Többször elmentem, megfigyelni, hogy mit és hogyan csinál, később már beszélgettem vele, hogy mit hogyan kell, ő pedig csak annyit mondott, hogy nehéz szakma ez. Mára már értem, hogy miért mondta akkor ezt. Valóban sokmindenre oda kell figyelni. Egy apró dolog miatt el lehet rontani egy rendezvényt. Folyamatosan kapcsolatban kell lenni a közönséggel, figyelni, hogy mely zenékre hogyan reagálnak és úgy felépíteni az estét, hogy mindenki jól érezze magát. Ez után elkezdtem hobby szinten foglalkozni a lemezpörgetéssel.

Néhány év múlva véletlenül egy telt házas buliba arra került sor, hogy be kellett állnom zenélni a dj-k helyett mert ők egyéb okok miatt nem tudtak. Szerencsére véletlenül nálam volt a cd-s táskám, az akkor aktuális zenékkel. Az este annyira jól sikerült, hogy eldöntöttem, hogy komolyabban el kezdek foglalkozni ezzel a szakmával és elvégeztem egy OKJ-s Dj tanfolyamot.

Balassagyarmaton és környékén több helyen zenéltem, mire házigazda lettem a Pool Cafe-ban. Telt múlt az idő és később meghívtak egy helyi rádióba zenélni majd Bánkra egy újból megnyílt klubba házigazdának, így két helyen is rezidens voltam.

2015 decemberétől házigazdája lettem Balassagyarmaton a Klub Édennek.

2016-tól Tagja vagyok a Retro Party csapatának, ahol eskövői dj szolgáltatást vállalunk.

Zenei stílus ami közelebb áll hozzám a house, napjaink club slágerei, de vállalok retro bulit, magyar bulit, funky és R’n’B party-t. Műsoromat saját bootlegekkel, remixekkel színesítem. 

Tagja vagyok a magyar lemezlovas egyesületnek (Dj Szövetség), így az újonnan megjelenő dalokat,már a megjelenés hetében megkapom, valamint minden CD lemezem jogtiszta.

Összesen 17 év club, rendezvény és eküvői dj tapasztalattal rendelkezem.

Munkakör, foglalkozás megnevezése: EGYÉB KULTURÁLIS FOGLALKOZÁS
OKJ megnevezése: HANGLEMEZ-BEMUTATÓ


FEOR száma: 3719 | OKJ azonosítója: 52 8419 01